2012. július 6., péntek

Cisco story

Hát az úgy volt, hogy csütörtök délutánra Lacának 3 randija is akadt.
Először Budaörsön a K&H-ban, ahol igazolták, h kifizettünk minden tartozást a házunk hiteléből (erre kellett 3 munkanap a befizetést követően), utána a kapott papírral randi az ügyvéd nénivel Kispesten, majd fél 6-ra Lurdy, munkamegbeszélés.

Délelött még csinált egy komplett tesztet a Cisco vizsgára készülés gyanánt, és azzal a tervvel, hogy este majd még egyet tud.
Tesómmal beszélés közben csörgött egy szám, felvettem, mert közben Janka cica kapcsán vártam egy hívást. Cisco vizsgaizéből hívták, na, idáig hallgattam, majd átadtam az illetékesnek a telót.
Kis beszélés, és kiderült, hogy mi csak azt hittük, h pénteken lesz a vizsga, ugyanis a jelentkezéskor 07.05-ét jelölt be Laca, ami ugye csütörtök, de ennek egy pillanatig sem voltunk tudatában.
Szóval f12 magasságában telefonáltak, h mára (csüt) jelentekezett be, és ha 14h-ig odaér, akkor még mehet.

Hujj, a mindenit, az amúgy is sűrű randikkal átszőtt délutánba beugrott ez is, ami fontos lehet a jövője szempontjából is. Sebaj, akkor vizsgázás is lesz, így Budaörs - Bp. Budafoki út - Kispest - Lurdy etapokra módosult a csütörtök délután.

Azt mindig is tudtam, h nagyon okos a szerelmem, gyermekem apja, és épp azon területeken vág főként az esze, ahol nekem kevésbé. Matekagya neki van, humános meg nekem, így mindig is reménykedtem, h  Bebe mindkettőből örököl majd:)) Eddig kiegyenklítődöttnek tűnik a helyzet, az olvasás/könyvbújás is kedvenc és a 10-ig számolás is megy (na jó, kettőig van igazi számfogalma e mellé...:))
Szóval a tanulásra fordított korlátos időmennyiség, a feleség + gyerek+ 40 fok egy hete ellenére tegnap este jött az értesítés, h:

Congratulations on becoming Cisco certified!

Juppijééé!

Nagyon ügyes, és ez egy nagyon értékes sor lesz a CV-jében.

5 megjegyzés:

  1. Congratulation!
    (halkan, zárójelben kérdezem meg, hogy csak én nem tudom mi az a Cisco?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Konkretan en sem... de szerintem eleg annyit tudni a hetkoznapi halandoknak, hogy egy IT-s certificate, arrol, hogy tud ebben a cisco halozati rendszerben programozni (?), fejleszteni (?). IT-s bizbasz es kesz. :))))

      Törlés
    2. :))))) én is itt is gratulálok!

      Törlés