Az utazás kapcsán az itthon maradóknak fájóbb a dolog, ez az elméletem. Néha rámtör valami szomorúsággal vegyes bizonytalanság, de többnyire felülírja a várakozás okozta izgalom.
Az itthon maradók az a család, barátok, ismerősök, és a mi esetünkben - sokak számára talán említésre sem méltó -, két cicus.
Írtam már róluk, a hozzájuk fűződő érzéseimről, rajongva szeretem a macskákatm, a sajátokat, meg még sokszorosan. Azt is leírtam, h miért maradnak, itt tartott a történetük legutóbb.
Most úgy tűnik, h rendeződik a soruk, legalábbis nagyon remélem.
Bodza, a cirmos házikedvenc a múlt hétvégén anyukámékhoz költözött falura. A fővárosi csavargó, a félig kutya-félig ember macskám olyan végtelen nyugalommal, egy hang nélkül utazott az autóban, mint aki nap, mint nap ezt teszi. Amikor megérkeztünk, és kinyitottuk a hordozó ajtaját, komótosan kisétált belőle, elfoglalt egy széket a kerti szetten, és aludt, meg evett. Azóta is boldogan él, már egyszer be is sétált a nyitott ablakon, h apukám hasán dagasztva múlassa az időt. Megnyugodtam hogylétét illetően :)
Janka, a nemes nemzetes orosz kékvér más tészta volt, ő lakásban élt eddig, neki azért más élete van, mint egy házi cicának. Vele gondban voltam hónapok óta gyötört a tudat. Mindig is fájni fog, h marad, de most picit megnyugodtam a jövőjét illetően.
Az történt, h a tenyésztőt - akitől hoztuk Jankát - bevontam a gazdikeresésbe. Feltette a weboldalára, és már másnap jelentkezett egy érdeklődő. Egy miskolci család, ahol apa allergiás, de a szibériai lévén hippoallergén, régóta szerettek volna egy ilyen cicát. Pár emailváltás-telefonos egyeztetés után, ma hajnalban vonatra ült a család, h eljöjjenek hozzánk, és lássák a cicát, valamint meggyőződjenek arról, h tényleg nem lesznek allergiás tünetei apának. Szerencsére nem lettek. A család iró helyes volt, apa-anya és egy 7 éves kisfiú. Fotózták, kérdeztek róla 100 féle dolgot, szóval látszott, h nem csak egy macskát akarnak, hanem Jancsuszt. :)
Ha minden ok, aug elején költözik hozzájuk. Az nagyon szar lesz, de túlélem, muszáj.
Ezek nagyon nehéz pillanatok lehetnek
VálaszTörlés(együtt érzünk veletek), mi is már most -jó előre- kész vagyunk még a gondolattól is, hogy szegény Rio kutyusunk (Bichon Havanese(, hogy viseli majd a költözést, és az elválást. És mi... mi már most sírunk, hogy elveszítjük őt!!! :-(((
De az állatok -azt mondják- a mának élnek, és nagyon alkalmazkodóak, mi meg ebben bízunk, és kapaszkodunk ebbe a gondolatba!
Sok erőt kívánok Nektek!
Az Új élet reméljük mindent kárpótol majd!!
dejó, hogy ez ilyen jól elrendeződött! ez egy nagyon nehéz rész...
VálaszTörlésAz én sziámim az egy gazdás volt! Sosem tudott mást megszokni sem szeretni és elpusztult a hiányomban...Az állatok sem egyformák.
VálaszTörlés