...just for fun...

 ez is eljött... :)

azonban aggodalomra nincs ok, mert van, aki gyerekkorom óta része a zeneiparnak, és egyre csak fiatalodik, és egyre dinamikusabb. én pedig nagyon bírom őt. Az idő nem is telik (?) 

1976 én itt startoltam :)                                                                          '86

                                                                         '96

                                                               
     2006. Ezen a koncerten Londonban a Wembley-ben csápoltunk, felejthetetlen 30. szülinapi ajándék volt!

                                                                     ...and nowadays.....

évszámok ide-vagy oda, azt hiszem különleges évnek nézünk elébe, és a megújulásra való képesség kiemelten fontos lesz majd...

lovely meeting

Tegnap délután testet öltött egy blog, egy blogger, aki hasonló cípőben jár, mint mi...ugyanis mini AU találkozót csaptunk Walaby-val és családjával. (aki ismeri, így tudni fogja, aki nem, annak meg a név úgysem számít).

Amikor új blogot kezdek olvasni, előbb-utóbb kirajzolódik egy személyiség az írások nyomán. A stílus, a téma, és mindaz, ahogyan megfogja azokat, és kicsomagolja a saját ízlése szerint. Néhány bloggerrel abszolút ezen benyomások alapján léptem személyes kapcsolatba (vagy ahogy megtudtam, ők velem :)), mert úgy tűnt, hogy azon túl is vannak közös pontjaink, hogy érdeklődönk Ausztrália iránt, vagy épp mindketten képben vagyunk a vízumosztályokkal .

Egy nagyon helyes kis kávézót sikerült találnunk, ahol a másfél-három és fél éves gyerekeink is jól elvoltak, amíg mi beszélgettünk négyesben, életünk párjaival kiegészíülve.
Nagyon kellemes délután volt, és ahogy sejtettem, annyi minden szóba került, és annyi minden nem, amit szerettem volna még, csak hát az időkeret adott volt, tekintve a két (igencsak)kiskorút :)

Úgy gondoltam, hogy itt is említést teszek róla, mert már sok helyen olvastam ugyan, de magam még nem voltam részese olyan szitunak, amikor egymás blogjain keresztül már "jól ismerjük" egymást, és erre jön egy személyes kiegészítés...Nem is kellett a nulláról indítani:))

Gigiről sem szeretnék megfeledkezni, akivel már találkoztunk, és szintén AU-felé vette gondolatban az irányt, csak ő még nem blogol, viszont lelkes olvasó, és kommentelő:) Szóval ő volt az első, akivel egy délutánt végigdumáltunk pár hete, és perceknek tűnt.

köszi csajok, nagyon élveztem :))

price issue

Effajta témákról alapvetően azok tollából olvashatunk, aki már kint (lent, odaát...szal Ausztráliában:)), vannak és az itthon gyűjtött kincstár pénzdarabjait a kinti élet finanszírozására kezdik fordítani. Akkor lesz igazán annyi az annyi, és a számok mögött valósan látják, h mi drága, mi olcsó.

Sajnos itt még nem tartunk, és abba sem kezdenék, h az eddig olvasott tapasztalatokból egyöntetű következtetéseket vonjak le, de az osztrák kiruccanásunk kapcsán azért csak szöget ütött a fejemben valami. Itt most au-mentes szekció következik, azaz csak közvetett érintettség lesz észlelhető:)

Induljunk onnan, h a korábbi évek (B.C. aka before child) síelései során mi mindig a sógorokhoz mentünk. Ár-értékben kiváló szolgáltatást kaptunk, a pályáik is több, mint jók, és nem kellett fél-egy napokat utazni mindezért oda, majd aztán vissza. Egy-egy ilyen sítúra alkalmával azért csak betévedtünk a helyi hiper/szupermarketek valamelyikébe, így megtapasztalhattam, h a szomszéd sonkája/joghurtja/sajtja és még sajna sorolhatnám, bizony nemhogy nem zöldebb, de klasszisokkal jobb. pl. van ízük!!! Nekem az itthon kapható sajtok kapcsán kétféle tapasztalatom van (bár nem vagyok az a fajta, aki időt (és pénzt) nem kímélve mindent a legtutibb szakboltban szerezne be...). Szóval a kétféle tapasztalat:
a) vagy közepesen drága, de cserébe műanyag, vagy gumi állagú, ízetlen semmire sem jó
b) vagy arany árban mérik, és a falatnyi darabkákért nem vagyok hajlandó 4 digit-es árat fizetni...
Ausztriában nem így tapasztalom.

Visszatérve arra, amiről konkrétan írni akartam, abban biztos voltam, h ha úgyis Bécsbe megyünk valami helyi boltba befutok, h pár cuccot vehessek. Parndorban aztán az autópály kihajtójánál volt is egy Aldi (náluk Hofer néven fut, de a logója mégis az Aldi A-betűje, na mindegy is). Fontos megjegyeznem, h itthon nem vagyok Aldista :), valahogy kiseik a "járataimból", én bizony még javarészt a francia hiperbe járok heti egyszer, vagy a közeli spar-ba, ha sokat akarok költeni a semmire...:)

Ergo nem ismerem az Aldi itthoni árait, úh csak almát körtével fogok tudni most összehasonlítani. Az az egy azonban biztos, h konkrétan ledöbbentam attól, h milyen OLCSÓN tudtam kint vásárolni. Ausztriában, euróért, és mégis így éreztem.

Néhány példa (300Ft-os EUR-val számoltam):
- 30 db-os rágó (Vademecum drazsé) 0,99 Eur, míg egy hasonló nem Orbit márkájú 10db-os nálunk 130Ft körül van, ami 0,43 Eur, és egyharmad mennyiség...
- 1 kg nádcukor 1,79Eur, ami 537Ft, és 850-950 Ft között veszem itthon.
- M&M's mogyorós osztrák ár szintén kb 20%-kal olcsóbb
- menta tea 50db-os 1,09 Eur, itthon ekkora kiszerelésűt nem is szoktam látni, és 400+ az ára (de mondom, azok max 30 filteresek)
- sonka 1,49 itthon 550-től vannak azok, amit veszek, és az is egy osztrák márka.

Szóval nem értem. Itt vagyunk a nyomorult magyar forintunkkal, ami olyan volatilis, h ha csak vmelyik EU-s országban egyet pukkant valamelyik politikus, vagy befektető, akkor is szalad fel az egekig. Ha meg nálunk megy a mesterkedés, arról ne is beszéljünk...
Szóval itt van ez a szerencsétlen forint, aminek már azt a részét is adó fogja lassan sújtani, ha csak arra gondolok, h megszámoljam mennyi pénz van épp a tárcámban...Nekünk most volt Eurónk itthon, úgyhogy váltani nem kellett, de kimegyek ausztriába, és úgy távozok a pénztártól, h jézusom, ez tényleg csak ennyi volt?

Szóval AU bizonyára drága, ezt nem vitatom, de ahogyan azt sokan írtátok már, h a kinti keresetekhez arányosítva már egész más a kép. Nos itt hiába is próbálok arányosítani. És én szerencsés vagyok, mert nekem hó végén nem kell vacognom azon, h a semmiből hogyan vásároljak...
Hát akkor ez most hogy is van?

we were in Australia

Hadd kezdjem először is azzal, hogy egy különleges ponthoz érkezett a blogom, mert ez éppen a kerek

100. bejegyzés!

Erre az alkalomra nem is állhatnék elő stílusosabb történettel, minthogy ma Bécsben jártunk, és mostmár nem csak szívünkben és lelkünkben látjuk azt a bizonyos vízumot, hanem az útleveleinkben is.

Maga az ügymenet nagyon gyors volt. Előző nap kértem időpontot, másnapra adtak is valóban, ahogy az előzetes érdeklődésem során mondta a hölgy. 11.30-ra kértem, h odaérjünk, és ne kelljen hajnalban kelni, bár így is 5.55-kor csörgött az óra...
Na de visszatérve a vízumos részhez, útleveleket és grant lettert kellett vinni. Érkezés pár perccel korábban javallott, mert gyors security vizsgálat előzi meg a belépést a reptereken is szokásos módon. Utána elkérték a pírokat, pár perc múlva visszaadták, már "új" belsővel..:)) Az egész max 10 perc volt, hát kb ennyit voltunk ma Ausztráliában... :o)

Szóval a koránkelést viszonylag időbeni indulás is követte, amit muszáj volt tartanunk, ugyanis a mai nap egyetlen rossz pontja az az időjárás volt...Odaúton a magyarországi szakaszon szinte végig szakadt az eső. Nem kicsit, nagyon. Bécsben csak akkor kezdett, amikor megérkeztünk a követséghez. Van mélygarázs az épületben, de mivel nagyon közel az utcán is volt parkoló, így azt választottuk, hisz úgysem esik - felkiáltással...:) Percek múlva már ez nem volt igaz, de volt "védőfelszerelésünk", úh maradtunk.

Az épület Bécsben. sajnos az időjárás miatt a zászlók szomorúan lógtak lefelé...

A harmadikon van a követség - itt:

:o)

Mivel hamar végeztünk, még volt időnk ebédig, ezért úgy döntöttünk, h el is indulunk haza, és Parndorban beiktatunk egy ebédet meg kis shoppingolást. Ekkorra az időjárás egészen elfogadható lett, legalábbis nem esett. Ebéd és kis vásárlás után aztán hazaindultunk. Újra Magyarországon haladva az autópáyán konkrétan az Armageddon forgatásába csöppenhettünk - tuti, h Bruce Willis nem is a Die Hard sokat forgatja most itt nálunk, hanem az Armageddon 2-t - ugyanis egy pillanat alatt aszfalt színűvé vált az ég, és olyan eső szakadt le, h konkrétan semmit sem láttunk, és gyök kettővel is alig lehetett haladni. Félelmetes volt, nekem legalábbis.

Jól el is fáradtunk mire hazaértünk, főleg, Laca, mert csak Ő vezetett végig szegény. Sebaj, szép nap volt azért! :)

mindset

Azt gondolom, h a blog konkrét témáját tekintve (road to au) enyhén szólva alkotói válság szelét érzem végigsöpörni.  Úgy várakozni, h nincs is konkért időpont, amíg ez vagy az lesz, egészen más, mint úgy, h tudtuk, h x hét letelte után go/no go eredményt kapunk....
Persze nem telik el nap AU-val kapcsolatos dolgok nélkül, de ez mégsem ugyanaz, mintha ténylegesen a kiutazáson dolgozhatnánk már.

ugyanakkor hiszek abban, h nagyon sok dolog mozgatója egy nagyon fontos dolog, az a bizonyos "fejben dől el" - szemléletmód. Úgy gondolom, h ez nagyon sok mindenre igaz, és sosem fekete vagy fehér valami, amúgy sem hiszek az effajta kétválasztós modellekben, szóval, ha fejben el is dől, sok más hatással lehet még rá, de fontos, h az iránya valaminek világos legyen. Legalább magunknak.

Ennek tükrében jópár dolgot teszünk, ami segít ebben a mindset-ben, h mi bizony hamarosan el tudunk indulni, akkor is, ha e pillanatban ha meg is van szépen a tőkénk, csak az épp nem likvid... :( és ez némi korlátot jelent.

tudatos tudatalatti, avagy tégy érte és eléred...

phase 1.
Laca hosszas lelki tusát maga mögött tudva a héten elmondta a főnökének, h mi a szitu velünk, lesz, ami lesz alapon. Szerencsére teljesen normálisan fogadták, ergo, nem rúgták ki :). Mondjuk olysvalakinek jelentette be a vízum dolgát, akinek a fia Sydney-ben, a lánya Németországban él...talán tudja/érti mi is ez most. Lehet, h tanácsadói viszonyra váltanak a jövőben, de ez ránk nézve abszolút előnyös, rugalmas munkaidő, és jövedelem is marad. Így mindenhol elmondtuk, akiket érint, ez a fejezet egyelőre lezárva.

phase 2.
Jövő héten elmegyünk Bécsbe vízumot ragasztatni. Hétfőn akarok időpontot kérni, és keddre tervezzük az ügyintézést. Remélem valóban adnak másnapra is, ahogyan mondta a hölgy a korábbi hívásom során. Erről a túráról majd írok úgyis külön.

phase3
Ma elmentünk délután az állatkertbe. Mondanom sem kell, h az Ausztrál-ház volt az egyik fő célpont, bár Benivel/Beninek sok más is izgis volt élőben. Kicsit testközelibb volt így AU, bár én több állatra számítottam. Főként gyíkfélék voltak, meg egy nagy kígyó és papagájok az ismert kenguruk mellett.

phase4
Ez egy trailer is lehetne, ugyanis az új (majdani) blogomról most szólok először nyilvánosan. Arra jutottam, h a kiutazással ezt a blogot le fogom zárni. Nomen est omen alapon, csak itt a cím adja a kereteket. Szóval onnan már más jellegű lesz az egész, ha kijutunk. Az odavezető út a kötelező fordulóival, és egyéb tudnivalóival egy csomag lehet azoknak, akik hasonló dolgon törik a fejüket, és bár július 1-jével változnak majd a szabályok és egyebek, de a többi info talán még hasznos lesz azoknak is, akik az új folyamat szerint járnak majd el. Én magam is nagyon szeretek pár blogot mai napig, amik pár éve íródtak...
Szóval újat fogok írni kint. Biztosan személyesebb lesz. Ez nagy dilemme is, h a legközelebb állóknak is szóljon, de ne is teregessen ki mindent idegeneknek is. Már most sokkal jobban értem azokat, akik abbahagyták, vagy zárttá tették a blogjukat. És mindazért, h erősítsem a hitet, h csak összejön az a házeladás, két helyen is lefoglaltam már a majdani blogot. Címe is van, és már arculata is...:)) Szorítsatok, h mielőbb mehessünk, és akkor ti is láthatjátok majd hamarosan :)))

have you ever been ...?

Sokszor kérdeztek arról, hogy nem tartunk e attól, hogy olyan helyre megyünk, ahol még sosem jártunk...
hm
Rövid válasz: nem
Hosszabb válasz: egyáltalán nem
Miért is?

Tegyük fel, hogy bizalmatlanságunkat (már ha volna) azzal próbálnánk feloldani, hogy időt és pénzt nem kímélve e-visitorként hatolnánk be Ausztráliába, h jól megnézzük magunknak.
Látnánk sok szép várost, óceánt, és partokat, buja növényeket, különleges állatokat, kedves embereket, meg lehet, h mindezek ellenkezőjéből is egy kicsit. Tegyük fel, h több városba is elutaznánk, eddigre már komoly időt fordítva minderre és pénzünk is erősen csapolva...Hazatérve csak az ámulat maradna, h milyen szép volt, és jajj, azonnal menjünk már vissza.
Mit adhat a valós "ausztrálszürke" hétköznapok ízéből és hangulatából egy ilyen körbenézős utazás? Őszintén szólva nem hiszek abban, h egy ilyen alapján lehetne objektív döntést hozni, és jobban, vagy kevésbé jobban ismerni az országot. Szubjektívet meg így is tudok, és ezer objektív (vagy annak vélt) infoval megtámogatva.

Pár éve voltunk nyáron Becelonában. Gyönyörű város, imádtuk mindketten. Nem lehet egy lapra tenni azt, amikor időmilliomosként nézelődsz a Las Ramblas minden egyes kövét végignézve, és hagyod, h a napsugarak mindenhol körbejárjanak -, azzal, hogy manapság a fiatalok körében 50% körül van a munkanélküliség a Spanyoloknál . Szép volt? Az? Láttuk testközelből? Igen. Mégsem mennék oda, most különösen nem.
(Meg aztán nem is beszélek spanyolul. Mert nem tudok...:o))).

Volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, h ő bizony rászánná azt a pár milliót, h körbenézzen, mielőtt kimenne így, mint mi. Ha nagyon sok van neki, tegye. Nem hiszem, h érdemben közelebb vinne ahhoz, amiről írtam fent.

Szóval vakon megyünk oda, igen.
Vakon, de nem vakmerő ugrással a semmibe. Azt gondolom, h még soha semmi nem volt ilyen dolog az életünkben, amire másfél évnyi kutató-és gyűjtőmunkával készültünk volna, és alaposabban megterveztük volna. Scenario-hegyek állnak kidolgozva budget tekintetében, lehetőségként sokszor már az elképesztően extrém eseteket is taglalva. Mi így készülünk. Így IS.

A valóságból addig is maradnak ezek:))

day after day

Sokszor írtam már arról a vízumügyintézés során, hogy milyen megterhelő a várakozás, és itt nem a három és fél hetes utolsó etapunkra gondolok, hanem az azt megelőző egy évben zajlott különböző lépésekhez köthető várakozásokra.
Várás és várás között is vannak különbségek, ezt most megtapasztalhatjuk.
Sajátos ez az élethelyzet, amiben vagyunk most. Állunk az ekhós szekér előtt, mint a bekötött, az útra majd' teljesen felszerszámozott lovak, csak arra várunk, h indulhassunk már végre...
Pedig épp a minap beszélgettünk arról, h nagyon nem ér véget a várakozások sora azzal, ha végre továbbléphetünk majd a következő mezőre. Akkor majd várjuk az indulást, a megérkezést, azt, h találjunk házat, autót, munkát, kapcsolatokat, és várjuk az első utazásokat, az első hazautazást, majd a PR visat, és esetleg az állampolgárságot, és ezek csak nagy, szabadszemmel is jól látható várakozások. Ezt kézenfogva kíséri majd ezer más apróság, ami akár a családi életünkön belül, akár a hétköznapok szövevényes útján csapódik mellénk. Talán erről szól az egész élet?
Tulajdonképpen az is lehet, h igen. Tudjátok mi a bizarrul borzongatóan jó mégis ebben? Hogy ha van mire várni.

Emlékszem, mikor iskolásként osztálykirándulásokra mentünk, egy-egy napok voltak, de előző este alig bartam aludni, úgy vártam. Az úttörőtáborokat (igen, én még voltam ott is, és bevallom, nagyon szerettem. Zánkán egyszer 3 hetet lehettem, és iskolaidőben, délelőtt tanultunk, utána meg minden más játék-móka-kacagás volt), szal a táborokat is mindig nagyon vártam. És ha belegondolok, megmaradt az énem ezen valója, mert a nyaralásokban is az egyik kedvenvcem az az időszak, amikor már majdnem indulunk. Mert akkor még hátra van az EGÉSZ...:))
Így aztán ezek a gyorsban bevillantott apróbb, vagy nagyobb történések is szépen célokká növik majd ki magukat, és lesz miért örülni, ha borús is a kedvünk.

A várakozós játszma aktuális fordulója ugye a ház körül forog. Vannak történések, szinte néhány naponta felbukkan valaki új, vagy a korábbi látogatók kapcsán jön újabb hír, h na még 1-2-t megnéznek, de tartsuk már, ha nem gond, mert ezt még mindig nagyon szeretik, vagy a legutóbbi eset, akik megvennék, de lehet, h csak két részletben tudnának fizetni. Szóval sok az érdeklődő, de eddig a jött-látott-győzött (vitte) még nem került elő. Aggodalomra nincs okunk, úgy tűnik, csak ez a várakozás...

Persze mindeközben csodás tavasz-nyárszerű időjárás van, és életemben nem kertészkedtem még ennyit mint mostanság. Egyrészt Beni imád kint lenni, és főleg utánozni engem. Szedi a növényeket (na jó, nála még néha a virágok is áldozatul esnek - collateral damage :)), viszi a zöldhulladékos zsákba, gereblyéz, kapirgál, persze mindig az általam használt szerszámokat preferálva, nem a műanyag gyerekméretű hasonmásokat:) Magunk miatt is szebb így, és hátha valakit épp ez fog majd meg, ha meglátja a kertet:)

Ge-the guest artist

az előző -essential items-bejegyzésem kapcsán többen írtatok, h hú, de jó volna valóban tudni ilyesfajta alapvető dolgokról, és várjátok a válaszokat, amiket kapok.

Ge volt olyan kedves, és egy egész bejegyzést írt válaszul a blogjában, íme a más tolla, amivel ékeskedhetek :)
http://azenausztraliam.blogspot.com/2012/05/amikor-valaki-vegre-megkapja-vizumot.html

essential items

HELP ME, PLEASE!

Készülnek a listáink arról, h saját kútfőből mik azok a dolgok, amiket szerintem/tünk vinni fogunk. A ruha/könyv/fénykép/játék és hasonló alapvető dolgok könnyedén eszünkbe jutnak, és elsők között listázzuk.

DE!
Kérek szépen arra vonatkozóan ötleteket, javaslatokat, amiket mindenképp érdemes vinni, mert ott nics, vagy nagyon rossz/kics/kevés/büdös/pramidáliasn drága, vagy sosem láttak még olyat :o)) tudomisén, már ha van ilyen dolog egyáltalán :)

Viccet félretéve, hadd tanuljak a ti tapasztalataitokból, és áruljátok el nekem, h mi az, amire itthon álmotokban sem gondoltátok volna, h kint majd pont az fog hiányozni.

A nokedliszaggató ilyen, ha jól tudom, bár amennyi nokedlit én szaggatok...:))
Cipők terén tényleg tankoljunk fel itthon?

Köszi a kommenteket/maileket előre is, sokat segítenétek vele!

visa sticker process

Ez a téma nem nálam fordul elő elsőként, de ha valaki a blogomon keresztül követi a praktikus infok vonalát, akkor innen sem hiányozhat:), és frissen gyűjtöttem be a tudnivalókat.

Ugye ez minden e-visa holder számára kardinális kérdés, h kell e ragasztatni vízumot az útlevélbe vagy sem? Számunkra ez nem nagy kérdés, mi ragasztatunk. Elég, ha AU-ban egyszer kerülnénk olyan helyzetbe, hogy kellene az a vízum az útlevélbe, de nincs ott, akkor hiába magyarázkodnánk, h ez bizony elektronikus vízum, és tessék csak a rendszerben jól kikeresni...

A "kell e ragasztatni?" kérdésre a hivatalos válasz: NEM.

Ma beszéltem a bécsi nagykövetséggel. Telszám: 003617789450 10-17h között hívhatók
- szóval ők váltig állítják, h nincs szükség a matricára
Ha mégis szeretnéd, akkor 2 féle módon is intézhető:

1. postai úton: ki kell küldeni nekik az útlevele(ke)t + egy levelet mellé, és ők visszaküldik beragasztva. Ezt a formáját nem boncolgattam sokáig, mert én nemigen bízom a postára a 3 útlevelet...

2. személyesen: ehhez időpont a fenti számon kérhető. Bécsben minden munkanapon van ügyintézés, 10-12h között. Elegendő előző nap időpontot kérni, másnapra szoktak tudni adni állítólag. Majd meglátjuk, ha mi kérünk.
Májusban valamelyik nap majd kiugrunk, hátha Parndorf-ba is be tudunk ugrani...:)

currency

..és a nap jó híre:

1.00 AUD	=	222.125 HUF
Australian Dollar		Hungarian Forint
1 AUD = 222.125 HUF		1 HUF = 0.00450197 AUD :)))))

done

Elmondtuk a családomnak a terveinket.
Összességében jól ment, és sokkal jobban fogadták, mint gondoltam volna.

Ezt a bejegyzést nem lehet úgy megírni, h mentes legyen személyes infoktól, és még mindig mélyen érint, de már sokkal jobb.
A családom jelentése a mi eseteünkben a következő: ketten vagyunk tesók, van egy nővérem. Férjnél van, egy kislányuk van, aki 5,5 éves, és ő a mi drága keresztlányunk. És természetesen vannak a szüleim :) Sajnos egyetlen nagyszülőm sem él már, ez nagyon rossz, mert egyik nagyapám a születésem évében halt meg, a másik 9 éves koromban. Az utolsó nagymamámat 2 éve veszítettük el, épp mikor Benit vártuk, sajnos Ő már nem tudhatta meg a jó hírt. Ez annyiban "könnyítette" csak meg a helyzetet, h nagyszülőknek nem kellett már mesélni...A keresztanyám része még a családi köteléknek, aki apukám huga. Nem mellesleg az ő egyetlen lánya  (az uncsitesóm) is külföldön él pár éve Londonban.

Még egy kis background, a szüleim és a tesóm ugyanabban a faluban élnek, csak külön-külön. Na, ez az a momentum, ami nagyban segít magamban helyén kezelni ezt a kérdést, h ilyen távol megyünk a családtól. Szerencsére aki karnyújtásnyira van, továbbra is ott marad. Ez nekem is megnyugvást ad, és sztem nekik is. Én 1998 óta nem élek velük, akkor költöztünk a fővárosba apával, úh mindig én voltam a "távol élő" gyerek, persze ettől még a viszonyunk kimondottan jó volt mindig is, de nyilván sokkal ritkábban találkoztunk.

A tesóméknak mondtuk el előbb, vasárnap este. Ők nagyon meglepődtek a hír hallatán, de nem volt szemrehányás, nem volt cinikus felhang a kérdéseikben. Őszinte meglepettség, majd érdeklődés inkább.
Másnap reggel jöttek a szüleim...Anyukámat jobban megviselte, mint apukámat. Apa - úgy tűnt -, h a tortúra hallatán, amit elmeséltem a vízumhoz jutásig-, inkább nagyon büszkének tűnt, mintsem szomorúnak, de persze valamelyest az volt. Sokat meséltem neki a miértekről, az országról, mindenről. Nyilván mind tudják, h felelős döntést hoztunk, és bár bátor döntés, de nem vakmerőség, vagy vak mélyrepülés a semmibe.

Az előző bejegyzésem után írtátok, h remélhetőleg nem lesz lelki terror, ill arra számíthatok majd. Büszkén jelentem, h egyelőre nyoma sem volt.:) Remélem nem változik ez meg, mert engem lelkileg ez már most is nagyon megviselt. Jó, h túl vagyunk rajta.

Szerencsések vagyunk abban is, h a technika nagyon sokat segít mostmár a kapcsolattartásban. Átbeszéltük, h hogyan tudunk majd skype/viber párossal mobilon és számítógépen is kapcsolatot tartani. Ez anyukámat azért némileg megnyugtatta, hisz most is a telefon az elsődleges módja a kapcsolattartásunknak.

Ez nehéz része a folyamatnak, az kétségtelen. És ez enyhe kifejezés arra, ami a lekünk mélyén tombol ilyenkor. Most nekem nagyon sokat jelent, h elmondtuk végre, nem szeretek/sziktam elhallgatni dolgokat, és most indokolt volt, de mostanra sok lett.
Biztosan az is kutya nehéz lesz, amikor elutazás előtt találkozunk, de addig még van pár tennivaló:)