2012. június 30., szombat

51 days

A csillagok mai állása szerint ennyi nap múlva kelünk útra.
Eddig nem számoltam meg, most, h a countdown generator mutatja, sokkal kevesebbnek tűnik, mint hittem. Ezzel kell gazdálkodnunk :)

Csütörtökön kölcsönösen aláírtuk az adásvételi szerződést, és minden papirost, ami garantálja mindkét fél számára a zökkenőmentes folytatást. Papírforma szerint aug 15-ével kell átadnunk a lakást, gyakorlatban meg amikor sikerül, persze ez csak időben visszafelé rugalmas :)) Fennmaradó hitelecskét végtörlesztettük (na igen, sajna a vételár nem 100%-ban marad a zsebünkben, de sebaj:)).

Repjegyhez:
1. IOM részére először az ügyintézés díját kellett utalni, és csak azt. Ezt lépésenként le is írják mindig, h mi a teendő. Tekintve, ha bankok között a giro még nem azonnali (vagy legalább aznapi), így az másnapra ért hozzájuk.
2.  Amikor látta BM, h IOM-nél a pénz, akkor véglegesítette a repjegy foglalást, akkor küldött végső árat, amit második lépésben utalhattam. 720.000 lett a vége az IOM díja nélkül, azzal kerekítve majd' 800.000. Ezt is elutaltam, és írtam BM-nak, h megtörtént az utalás, másnap (pénteken) ott lesz náluk.
3. Erre kellene küldenie válaszul az e-ticket-eket,
azonban out of office reply-t kaptam tőle:(( Picit bosszús voltam, de állt a mailben egy másik név + telszám. Pénteken fel is hívtam a másik bácsit (ezek olyan bácsik lehetnek, idős hangú mindkettő :)), aki mondta, h sajna AU jegyekben csak Buzássí tud segíteni, de hívjam nyugodtan őt, nem baj, h szabin van...
Aznap már nem tettem, de hétfőn rácsörgök majd, nehogy elcsússzon a jegyünk valamin, hiába áll 95%-on, ha nem 100%, az nem elég.

Közben csinálom a bútorokról a fotókat, mert páran bejelentkeztek, hogy családon belül ide-oda kéne ez-ez, küldjek képet, árat és megrágják. Első körben ezeket a lehetőségeket szeretném megragadni, végős esetben vaterázok, mert az macerásabb, és a bútorok árát tekintve rendesen levennének a jutalékokkal is.

Crown-nal is egyenesben vagyunk, arról külön írok egyet.

2012. június 27., szerda

hbd

Apának pedig Happy Birthday!
Ma utolért:))

Ebben a formában is Isten éltessen, Imádlak!


Sok történés: ház itt, ott, repjegy

Nem unatkozunk. Írni sem maradt időm az elmúlt napokban, mert a nagy rápihenős időszakot követően, most szimultánban pörgetjük az eseményeket.
Amikor Beni lefekszik aludni, gyakorlatilag kis irodává alakulunk, és mindketten telefonálgatunk, emailezünk, visszejelzünk, foglalunk, uatlunk ésatöbbi ésatöbbi.
Nem sajnáltatásképpen, csak a tények közlése miatt:))

Ahogyan a vízumügyintézés során is két vonalom kellett az életünket menedzselni, most sincs ez másként. Egyrészt intézzük az itthoni tennivalókat, mellette persze a kintiekből is azt, amit lehet, és kell is.

Házeladás:
Úgy volt h ma, de aztán végül hnap megyünk az ügyvédhez aláírni a szerződést. Igazából onnan lesz egészen biztos, de az elmúlt napok aktivitását tekintve nem tudom minek kellene történnie ahhoz, h mégse vegyék meg. Napi x telefon/kérdés/intéznivaló egymás felé, szóval pörögnek az események. Senkit nem akarok untatni a részletekkel, de valami apróság mindig akad, amit még jajj, meg kellene nézni, kérdezni, ellenőrizni. All in all, reméljük holna aláírunk, és akkor egy gonddal kevesebb :))
Tervek szerint aug 15-ével kell átadnunk a házat, így marad két hetük az itteni életük beidítására iskolailag is:) Ebből adódóan 20-a utáni indulást céloztunk meg.

Ház odalent:
Short term kapcsán írtam a múltkor pár dolgot, annyival vagyunk beljebb, h a prior listámon 2. számúval levelezésben állunk, elvi megállapodásunk megvan, küldi hamarosan a "paperwork"-öt:) Ők 700/pw -ért hirdették, a mi 4 hetes ajánlatkérésünkre kapásból 650-re lementek, ami nagyon szimpatikus lépés, köszönjük:)
Itt van a ház, akit érdekel, a Seaford rise-ról van szó:
http://www.auseelife.com.au/seaford.html#

Persze ahhoz, h a házat Adelaide-ben foglalni tudjuk, pontos érkezést is tudnunk kell8ene).
Nos, ezt az IOM felé intézett kéréssel tudtuk foganatosítani:)
Levél ment, amiben leírtam, h 08. 25. +/- 1 hét a preferált időpont, Bp/Bécs indulással és Adelaide a célállomás.Ez az email ment Buzássy Miklósnak az IOM-hez.
Miklós Buzássy
Operations Project Coordinator
MRF Budapest Operations
IOM - International Organization for Migration
Mobile +36 30 221 3709
Phone +36 1 472 2502
Fax +36 1 472 2503
e-mail mbuzassy@iom.int
website www.iom.int

Innen a döntésképteleneké volt a terep, ugyanis 1, azaz 1 db lehetőséget tudott mondani emberünk. Egy pillanatig főtt a fejünk, h hú, az nem sok minden, és kérdezgettük, de az a gond, h az Emirates, aki repül Bécsből, AU-ban Adelaidbe nem megy, csak Melb, Syd, Brsb, Perth. Ha velük megyünk, a belföldi repülőn bukjuk a súlytöbbletünket. Ugyanez a szitu, ha mi választunk direktbe repjegyet. Így maradunk ennél az egy opciónál, ami így néz ki:
08.20 19h Bp-London érk 20.40     BA
22.30 London Singapore érk 18.40  Quantas
22, 25 Singapore-Adelaide érk 6.40  2012. 08. 22-én. Quantas
Az időeltolódások miatt sok(k), de amúgy nem egészen 24 órás. Ráadásul a hosszú etapok éjjel lesznek (bár addigra ki tudja, h az épp nekünk biológiailag milyen napszak lesz? :)), szval éjjel lesznek, ami hátha elviselhetőbbé teszi a gyereknek.
Extrém várakozási idő sehol sincs, ez is jó pont.

ára?
Előzetesen: 261.000 / felnőtt
                  206.000 / gyerek (mi külön ülést kértünk annak ellenére, h még nem lesz 2 éves Bebe), így 30% a diszkont a felnőtt jegyárhoz képest.
+ 65.150 a szolgáltatás díja IOM felé, az vissza nem térítendő, és először azt kell utalni. Ha beér, akkor foglalják be véglegesre a jegyeket.

Súly limit: 120 kg total, de egy bőrönd max 20kg lehet! (vagyis személyenként a 40kg megvan, de azt 2x20kg-os elosztásban szabad, nem pedig 2 óriásbőrönddel pl )+ 3x6 kg kézi poggyász

Folyt köv még:)




2012. június 24., vasárnap

állati


Miközben a dolgaink egyre jobban haladnak relocation ügyben, egyvalami/vagy valaki miatt azonabn és egyre többször váltam bőgőmasinává. A bemutatkozásomban is írtam, h szeretem a macskákat, nos, ez úgy értendő, h rajongva szeretem őket. Van is pár mindig velünk + körülöttünk. A velünk alatt értendő a saját gondozott, oltott, ivartalanított szeretgetett példányok, és a körülöttünk alatt pedig, akik erre jártukban beugranak egy nasira és simire:)

A cicáink ékköve a szibériai fajtájú Raszputyin Janka, aki 3 éve él velünk, és igazi családtag. Akinek van háziállata, az valszeg utánanézett már a procedúrának.
Iszonyúan sokat rágódtunk a kérdésen, h mi legyen vele, de mindig arra jutottunk, h nem tudjuk vinni. Ami az egészet számunkra kivitelezhetetlenné teszi, az két fő dolog:
- a vízum jóváhagyása után kezdtük el ugye árulni a házunkat, így egy pillanatig sem tudtuk (még most sem), h pontosan mikor utazunk. Ez amiatt gond, hogy a cica kiutaztatása előtt pontosan 180 nappal megelőzően kell elkezdeni a titer vizsgálathoz a vérteszteket. Namost nálunk nincs honnan visszaszámolni a 180 napot. Ez óriási gond.
- Másrészt mi Adelaide-ben fogunk élni, karanténállomás pedig Melbourne-ben van legközelebb, ami majdnem 1000 km, ergo - a minimum 30 nap alatt, amit tutira karanténban kellene töltenie a repülés tortúrája után - szóval ezidő alatt nem tudnánk naponta/hetente látogatni, így nagyon félő, h ki sem bírná szegény.
- a költségek a másik oldala a dolognak, ami ugyan hatalmas teher volna szintén, bár sztem csak azon nem múlna…

Ahogy utaltam rá, én egyre elkeseredettebb voltam a hogyan továbbot illetően, mert neki nem pusztán egy gazdit kell találnom, hanem olyasvalakit, aki hozzánk hasonló módon imádja ezeket az állatokat. Ha még a fajtát is ismeri netán, az még jobb.

Volt pár ötletem, akiket megkérdezhettem első körben, mert még a munkahelyemről ismertem őket, és tudtam, h szóba jöhetnek. Sajnos lepattantam.
Aztán beugrott a tenyésztő, akitől vettük a cicát.
Tegnap sűrű könyhullatások közepette írtam neki egy levelet. Mindent beleírtam, az egész vízum-sztorit, a kétségeket, stb-stb.

Már ma kaptam választ tőle, amiben leírta, h:
1. segít családot találni Jancsusznak :)
2. ha nem tudna aug végéig gazdit találni, akkor átmenetileg visszaveszi ő, és addig nála lesz, amíg nincs új gazdi.

Ezt olvasva már komolyan azt gondoltam, h valami szerencsecsillag állt a fejünk fölé, és nem tudom hová kell hálát adni mindezért. Tudom, h örökre seb marad a lelkemen emiatt a cica miatt, de így biztosan jó helyre kerül majd.

Bebe lesz még majd nagy feladvány e téren, mert persze ő is imádja, és nem tudom hogy kezeli majd a hiányát, de AU-ban majd pet friendly házat kereünk... az biztos!!!





2012. június 23., szombat

Short term rental - első tapasztalatok

Mondtam én, h lesz miről írnom :))
Ugyan még aláírt szerződésünk nincs a vevőkkel, és pénz meg pláne nem jött a számlánkra, de hisszük, h ezek "formaságok", és elkezdtünk dolgozni az eddig gyűjtögetett to-do list megfelelő pontjain.

A short term rent az egyik legfontosabb kérdés, hisz lakni kell majd valahol, és a korábbi hetekben/hónapokban amikor egyszer-egyszer már belevetettem magam a témába, akkor is láttam, h telnek be szépen a házak. Emiatt most is előre vettem ezt a dolgot, h kezdjük szervezni, mert tegnap újra ránéztem a listámra, és bizony jónéhány ház nemhogy a köv hónapokra, de 2012-re is teljesen foglalt volt már.

Így kiválogattam azokat, amik a weboldalukon látható calendar alapján még szabadok, és nekünk is tetszettek.
Igazából ezeknél a házaknál az elhelyezkedés még nem top prioritás, hisz remélhetőleg pár hétről beszélünk, amíg nem találunk majd long term rentet, így kis túlzással majdnem mindegy hol van/lesz. Autót azonnal szeretnénk bérelni, így tudunk majd mozogni A-ból B-be. Tényleg inkább az a fontos, h az első hetekben ne forduljon ki a gyomrunk minden - a házban töltött - percben .), illetve gyerekbarát legyen valamelyest.

Árban nagyjából ugyanott mozognak az azonos kaliberűek, nagyjából 700 AUD/pw, ami 4 hétnél hosszabb tartózkodá esetén csökkenhet.
Csináltam egy prior listát, és tegnap el is küldtem az első helyen állónak a booking form-ot. Nekik pl 3 házuk is van, és mindhárom gyönyörű, de a weboldal szerint csak egyben volt hely. Válaszoltak is pár óra múlva, h az általunk választott ház long term-re ki van adva, de van egy másik, ami szabad. Nos, mindebből persze a az adott ház "availability" oldalán mi sem látszott :)

Tanulság, mindegy, h booked státuszú is a ház, vagy szabad, lehet, h épp az ellenkezője igaz rá, úh érdemes írni nekik, h érdekelne.Akinek több háza van, sokszor kisakkozza, h ide nem, de a másikban van hely.

A végére az említett házakról itt láthattok fotókat:
http://www.summerhillrentals.com.au/properties.html

A Summerhill-t ajánlották fel a Strathmore helyett, ami mondjuk rögtön 800AUD, bár pazarul is néz ki. Mondjuk az a medence engem kicsit zavar, egyből azt néztem, h Benit nagyon félteném tőle, bár biztos ki lehet bírni itt is pár hetet :))
Még meglátjuk a többiek mit írnak vissza.




one more step forward

Hiszitek vagy nem, tegnap újra itt járt nálunk a család.
Ebből könnyen ki lehet találni, hogy igent mondtunk az ajánlatukra. Valójában nem volt ez igazi dilemma, aludtunk rá egyet, és pénteken fel is hívtuk őket, hogy részünkről ok a dolog.

Tudjuk, hogy az ingatlanpiac (is) nagyon megszenvedi az aktuális gazdasági környezet okozta állapotokat. Jöttek ugyan szépen az érdeklődők, de ajánlatot nem kaptunk, úh nincs mire várni. Ők lehetnek a folt a zsákunkon :))

Így tegnap eljöttek újra, átbeszéltük a hogyan továbbot, illetve szétnéztek, h miket szeretnének a bútoraink közül. Így tudom, h melyek maradnak, és melyek mennek.

Jövő 7en találkozunk az ügyvéddel.
Azt hiszem az ínséges "témátlan" időket követően itt a történések paradicsoma következhet :))


2012. június 22., péntek

Nos, itt járt emberünk, de

..nincs de .))
ha már itt járt, újra körbenézett.
Sokáig maradt.
és komoly vételi ajánlatott tett... :))

Két dologgal kalkulált: ügynököt kihagyva a neki fizetendő jutalékkal + 1 millával diszkontálta az árat. Az az összeg maradna, amivel az egyik szenáriónk (és nem a worst case, de nem is a best) készült.
Azonban kp-ban fizetne, nem akar/tud hitelhez jutni, tekintve, h ő is a jó magyar szokás szerint a bére töredékéért van bejelentve. (viszont korábban eladott ingatlanból van a "rávaló").
Ráasdásul "nem sürgős nekik", mert ha összejön, akkor sulikezdésre kellene itt lenniük, vagyis nem 30 napunk volna, bár nagyon sokkal több sem, hisz júni vége van lassan.

Kattogtak a fogaskerekek nagyon, de úgy hisszük, h ilyen ügyfél nem jön egyhamar mégegy :) úgyhogy valszeg folytatjuk velük.

K.Judit köszi az előző kommentet - abszolút nem okoskodás -, ezt a kérdést körbejárjuk még, mert nem akarunk ebből bajt. Szerződés szerint akkor jár neki a jutalék, ha bemutatta az ügyfélnek az igatlant a jelenlétünkben.  Erre ugye nem került sor, egyedül jelentek meg nálunk az én hirdetésemmel a kezében.

Hú, srécok, ezer kszönet a virtuális támogatásért, mind boszorkák vagyunk, mert működnek ezek az energiák:)). Másrészt ha ez összejön, akkor aug végén utaz(hat)unk.
Ez az ami miatt a pillangók nagyon verdesnek itt/ott bent :)))

2012. június 21., csütörtök

Áramoljon az energia!

Amikor itt a blogon is hangot adtam a házeladásból fakadó nehézségeinknek, illetve a lelki nehézségeknek,  másnap- pénteken - kaptam egy nagyon kedves telefonhívást. Walaby-nak hála érte, mert ugyan ők is kapnak abból a küzdelemből rendesen, amiken a kijutáshoz át kell verekedjük magunkat, mégis volt jópár olyan mondata, ami segített kicsit újra odarakni agyagtestemet a korongra, és lábbal gondosan hajtva újraformázni magam. Visszatért a rám sokkal jellemzőbb optimizmusom.
Aznap hívott délután az egyik ügynök, h szombaton hozna valakit, ha nem gond. Naná, h nem az, hozza csak. Időpont vonatkozásában egy sávot adott meg, de ígérte, h visszaszól, ha pontosított az ügyféllel. Ok, no problem.
Aztán nem hív, nem hív, majd este csörgött, h nem éri el az ügyfelet sajnos, úh ha szombaton 10h-ig nem küldene sms-t, akkor mégsem jönnek. Nem küldött sms-t, úh ment minden a maga útján szombaton. Sétáltunk egyet, aztán csináltam egy könnyű meggylevest, meg tonhalas tortillát (na, ez valami isteni, akit érdekel átküldöm a receptjét:)), és elhatároztuk, h ebéd után lemegyünk a Velencei-tóra.
Fél 12 körül megállt egy autó előttünk, Laca nézte, h kik lehetnek, sokszor parkolnak úgy a túloldalon, h aztán innen indulna sétálni, de ezek indultak a kapu felé.
Kiderült, h az a család volt, akiket hozott vna az ügynök, de ők a hirdetéseinket netről kinyomtatva maguk is rátaláltak  a házra, és úgy döntöttek, h kihagyják a közvetítőt, remélve, h így árban is jobban járnak. Körbenéztek, kérdezősködtek, tetszett nekik, számunkat felírták, elmentek.

Az első olyan látogatók voltak, akikre nem tudtam rákészülni sem lelkileg, sem tip-top nem volt a ház. Euz nem jelenti azt, h kupiban élnénk, csak nem volt tökéletes rend. Konyhában ebéd előkészületei, stb.

Közben Ágitól is jó adag pozitív energiát kaptam az éteren át:))

S lőn, ma hívta Lacát a családfő, h este eljönne újra.
Ezért írom most mindezt, mert az első visszatérőnk, és nagyon izgulunk.
Tudom, h nem én vagyok az egyetlen, aki ezt kéri, de Maryettáéknál működött, úgyhogy pls ujjakat csuriba, és szorítsatok nekünk! :))))


2012. június 19., kedd

relocation fee info

Megkaptuk a Crown-tól az árajánlatot a szállításra.
Mi 3 és 5 köbméterre kértük, meglátjuk, h majd melyik lesz elegendő, de a konkrét költségek kalkulálásához már jó kiindulópont. Ezért is teszem közzé, h akit érdekel/érint, náluk jelenleg ez a tarifa.

Számunkra fontos szempont, h door-to-door szolgáltatást kapjunk, nemigen szeretnénk raklapok után szaladgálni, vámoltatni, stb. Ezt csinálják azok, akik értenek hozzá, nem beszélve arról, h ők kijönnek, és csomagolnak is. Ha törékeny, akkor annak megfelelően, ha bútor, annak, szóval valszeg hatalmas terhet vesznek le majd a vállunkról.

Budapest - Adelaide viszonylatban
3 köbméter 1.350 Eur
5 köbméter 1.890 Eur
+ biztosítás jön még rá. 

Mi kb ezzel kalkuláltunk már, úh in-line azzal, bár valszeg a 3 köbös jön ki olyan 500.000 huf-ra a végén.

2012. június 18., hétfő

home sweet home


Külföldre távozás kapcsán egyik fő kérdéskör az ingatlan(ok) eladása, vagy el nem adása körül forog az érintettek írásaiban, véleménnynyilvánításaik során.
Jól látható, h a dolog nem olyan egyszerű, és jól körvonalazható két tábor:
- a ne add el a házad
- és az add el a házad lájkolók :)

Nyilván a kérdés nem triviális semmilyen szempontból. Eléggé egyértelmű az is, hogy sok esetben nem is kérdés a kérdés. Ahhoz, h mozdulni tudjon egy család, egyáltalán nem lehetetlen, hogy a ház árát kell beletenni.(Nem biztos, h ördögtől való ez, sokan csinálták, és boldogan élnek down under). Magyarországon élünk, az adókat is adók sújtják, a megtakarítások bérből és fizetésből jó ha arra elegendőek, amit a vízumig való jutáshoz csengetni kell, főleg ha ügynökkel csinálja valaki, aki nélkül azonban aligha érdemes.

Szóval, mindkét tábor felvetései tök jogosak szoktak lenni, és önmagukban elfogadható érvek, csak néha ezer más dologtól is függ az a bizonyos döntés...
A "ne tedd" tábor legtöbbször azzal indokolja, h nem szabad felégetni mindent, ha nem jön össze, legyen hová visszatérni. Jogos, értjük is, csak az előbb írtak miatt nem biztos, h kivitelezhető. Sajnos. Mindenesetre megfontolandó lehet ez is.

Mi valahogy mindvégig úgy gondoltuk, h eladjuk a házat, ha odakerül a dolog. Itt tartunk ugye éppen. Elmondom, h miért van így, aztán bátran véleményezzetek, vagy aki épp a döntés előtt áll, tud párhuzamok mentén gondolkodni.

Anyagi szempontból nézve nem égető az eladás, kb 25%-át kéne most pénzzé tennünk, és részünkről már oké az indulás, és a kintlét pár havi biztosítása a meglévő tartalékok mellé csapva.
DE
- Úgy hisszük, hogy az az ingatlan, aminek nincs gazdája, rohamosan elkezd amortizálódni. Legyen az amiatt, mert albérlők lakják, akik vagy gondoskodnak róla, vagy csak 4 fal számukra, amiért fizetnek, és ez feljogosítja őket számos dologra. (így hiszik). Másrészt tudva, h a tulaj AU-ban él, sajnos erős a realistása annak, h pont magasról fog tojni a féltve gondoskodott házunkra a lakója. Szomorú, de ezt kell feltételeznem. Még szomorúbb, h élő példa is van rá, nem egy.
- Ha üresen hagyjuk állni , az sem sokkal jobb, mert ugyan az állaga kevésbé tempósan, de romlik, illetve folyamatosan szállít feladatokat, amire figyelni kell. Számlák, kéményseprők, gázóra leolvasó, hasonlók.
Ergo, valaki számára plusz feladatokat ->terhet jelent. Kit bízhat meg ilyesmivel az ember? Őszinte legyek? Szerintem senkit. Én a családra sem bíznám, és nem a bizalom hiánya miatt, hanem mert Szabolcs megyében élnek, onnan képtelenek lennének menedzselni, még akkor is, ha az ellenkezőjét mondanák. Tudom, h egy idő után nyűg, extra teher volna, és folyamatos aggódás azon, h jajj, csak be ne törjenek, vagy tudomisén...
Amikor a tesómék nyaralni mennek, és anyukámék "őrzik" a házat, vagyis enni adnak a kutyának/cicának, megöntözik a növényeket, stb, már az is extra teher nekik a végére. Nehogy akkor történjen valami, ugye...No meg a jól megszokott napirendjükbe be kell illeszteni egy extra bicajozást, ami nem nagy valami, de mégis terhes egy idő után. Apró hasonlat, mégis azt gondolom, h nagyon nehéz volna olyan szituációt találnom, ami eltérítene ettől az álláspontomtól, h nem szabad valakire bízni a házat. Nálunk kert is van, azt gondozni kell, sorolhatnám.

Nem beszélve arról, h  ha évente egyszer (jó esetben ilyen gyakran) haza is jutunk majd, szerintem szomorúbb lennék attól, h úgy látom a házunkat, ami történhet vele annyi idő alatt. Mi is sok pénzt beletettünk, csinosítgattuk folyamatosan, de lélekben már elengedtük :)

Szóval osztom azok álláspontját, akik azt mondják, h ne hagyjunk elvarratlan szálakat itthon. Szerintem is így redukálható azon dolgok száma, amin aggódik/agyal/prög az ember. Egy új élet alapjainak lerakása során úgyis van épp elég olyan dolog, amivel az adrenalin az egekben pöröghet, már ha erre volna igény :)

Az árát meg nem kell eltapsolni, ha nem muszáj (ezt ki-ki maga tudja/érzi), szval, ha balul ütne ki valami, maradhat menekülőútnak némi tartalék.

thanks köszi спасибо

Az előző bejegyzésemet valószínűleg azért (is) írtam, mert önző vagyok. Eljött egy pont, aminél úgy tűnt, hogy elfogytunk kicsit....
Aztán a tinédzserkorom Ifjúsági Magazinjának hasábjain is jól bevált módon lelki frusztrációimnak hangot adtam, és lőn, segített. A virtuális levesládában landolt a kétségek szava, és jöttek szépen a hátba veregetések. Ismeretlenismerősöktől, akiknek örök hála érte. Önmagában már az is segített, h írtam róla, de igazából azok a kommentek is, amiket a témához fűztetek. Tárgyilagosan nézve ugyanott tartunk, de a szemléletmódomban próbálok/tam változtatni, és mindannyiótok szavaiból beépíteni azt, ami továbblendít :)
- tudom, h már az is nagy mázli, h egyáltalán megvan a vízum
- van B terv, akkor is, ha az rögösebb úton visz, legalábbis annak hisszük
- mindenki megszenvedi valahogy ezt az egész tortúrát, ki így, ki úgy. Ez is a folyamat része
- tényleg élvezhetjük itthon a nyarat, amíg tudjuk, ha már itthon vagyunk. Nézhetjük innen is, ez igaz, Szandra! :)
- lehet, h akkor jön a megoldás (vagy annak vélt bmi), amikor legkevésbé számítunk rá - köszi Judit :))

A nemdohányzás projekt pilot szakaszában suspended minősítést kapott. Ez van.
A 4. napon Laca úgy érezte, h az időzítés nagyon nem alkalmas erre, és egyelőre nem tudta tovább csinálni. Most annyi marad a dologból, h próbálja legalább felére csökkenteni a napi betevőt...az is valami. Hozzátartozik a dologhoz, h a már említett helyzeten túl 2 hét múlva CISCO vizsgára is megy, hogy a tudását minél több papírral is igazolni tudja majd AU-ban. Ez is ennek része, ez is hergeli a feszültségét, és nála a cigi sosem a 'kávét anélkül sosem"- faktor volt, sokkal inkább az elfojtott indulatok "belső rendezése", ami a munkájában évekig kísérte...
Volt már egy sikeres leszokása, akkor egyik napról a másikra. 1 , vagy másfél év szünet volt, szóval képes rá. Ugyan visszatért a mumus, de AU van akkora változás, h azért menni fog újra.




2012. június 14., csütörtök

kínlódás a köbön

Eléggé mélyponton vagyunk éppen, emiatt írni sem nagyon van kedvem. Nehezen viselem azokat a helyzeteket, amikor nem a kezemben van az irányítás, vagy nem tudok döntésekkel előmozgatni valamit.
na, most ilyenben csücsülök.
Nem titok, h a házeladás okozza ezt a helyzetet. Kezünkben a vízum, mehetnénk, de mégsem tudunk mozdulni. Jókora béklyó ez testnek és léleknek egyaránt. Persze mindösszesen 2 hónapja áruljuk, ami azért e tekintetben nem olyan nagy idő, és ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor eredetileg is őszi kiutazás volt a fejünkben, szóval ehhez a verzióhoz képest még in-line a helyzetünk.
De az is biztos, h kutya nehéz így megélni a hétköznapokat.
Jár az agyunk, kalkulálgatunk, számos business case pihen a gépeken árfolyamokkal és lehetséges tőkével szintezve keresztbe-kasul.(szép népiesen).

Ahogy kalkulálgattunk, két fő csapásirány van most előttünk:
a) maradunk az eredeti tervnél, megvárjuk, míg a házat eladjuk, és jelentős tartalékokkal vágunk útnak, ill ennek révén nem kintről (vagy hazautazva) kell a ház dolgait intézni. Nyilván minden szempontból ez volna a legideálisabb.
b) eladjuk az autókat (és még pár erre érdemes holmit), az árukat hozzácsapjuk a megtakarításunkhoz (ami nyilván sokat kopott a vízummal kapcsolatos költések kapcsán. Erről tételesen írtam is korábban), és így jelentősen visszafogottabb munícióval kelünk útra. Ez nyugtalanítóbb volna, mert feltételez viszonylag korán szerzett (bármilyen) munkát, olcsóbb kocsi, stb. Nem mission impossible, de én nyugodtabb volnék az eredeti verzió esetén.
aa)Vagy a) pont kiegészítéseként az is opció, h valami durván alacsony árat teszünk ki a piacra, és hátha amiatt csap le rá valaki, bár megjegyzem, az árral most sincs baja senkinek. (a házeladással kapcsolatosan írok majd külön post-ot).

Jelen bizonytalan állapotok ellenére tegnep elkezdtük izzítani az IOM / Crown vonalat. Árajánlatok szintjén legalább, aztán az időpontot pontosítjuk. Ősszel menni kell(ene), ha kibírjuk addig :))

Mindeközben - a mazohizmusunknak is teret engedve - Laca éppen most hagyja abba a dohányzást . Hétfő dél óta tart a kiképzés mindannyiunk, de leginkább az ő számára. Fogalmam sincs mit élhet át, mert sosem dohányoztam, de iszonyúan szenved szegény...:((
Egy biorezonancia-kezelés előzte meg a dolgot, akupunktúrás pontokon keresztül érték (volna) el, h ne legyenek a leszokásnak erős tünetei. Hát vannak...(persze ki tudja enélkül mit érezne?)
Elszánta magát, reméljük kitart. Én bízom Benne, az egészsége miatt.fontos lépés volna. Sosem az anyagi oldala aggasztott (persze AU-ban az még durvább volna).

Jöhet az erő odaátról :))

Ugyanakkor meg egészségesek vagyunk, és az élet szép, mit kesergek én itt?
Másrészt meg amíg ezek a b@rom dilettáns k...gök (bocs, ez kikívánkozott) vannak a gazdaság élén, minek is maradnánk egy percet is?
http://tenytar.blog.hu/2012/06/14/harom_uj_ado_mar_be_is_bukott

2012. június 7., csütörtök

borrowed

A múzsám magamra hagyott mostanság, kicsit elhallgattam. Amiről írni tudnék, az az emberek viselkedése ház(tűz)nézőben :) Ebből van tapasztalat, de egyelőre nem tartok ott, h ide leírjam, erősen offtopic, mégha érdekes szociológiai tanulmány is volna.

Mostanság ha időm engedi elolvasom a Határátkelő blogján az írásokat.
Sok (számomra) gyenge történettel találkoztam már. Mitől voltak azok? Nemigen "tanultam" belőlük semmit. Üres szavakként suhantak át az agyamon. Vannak azonban tartalmasabb írások is, amik mindegy, h milyen országban élők tollából születtek, az együttgondolkodás magja ott van bennük. Tanulságosak, szerethetők, vagy döbbenetesek, netán viccesek. A minap mindezeket együtt adta egy történet. Tudom, h többen olvastátok, de talán nem mindenki. Az én aktuálisan semmitmondó szavaim helyett most kölcsönvettem ezt, olvassátok:
http://hataratkelo.postr.hu/osszecsomagoltuk-az-eletunket

2012. június 2., szombat

where is the summer?

Az még oké, hogy már akár Adelaide-ben lehetnénk. Elméletileg.
Az is rendben van, hogy akkor a tél (hihi, na jó, nevezzük annak) kezdetét tapasztalhatnánk meg odalent.
Na de könyörgöm, azt senki sem kérte, hogy akkor is 15 fok legyen június másodikán, ha még Budapesten leszünk!
Elbeszett a nyár.
Jött helyette valami borús, zavarodottan esős-szeles-viharos és néha napos késő tavasz/nyár, ami mindenre jó, csak épp tervezni nem lehet vele semmit. Állítólag Melbourne ilyen...Elindultunk ma is dzseki+pulcsi+ sapi, és a séta alatt folyamatosan vettük le az extrákat.
Adelaide-ben gyakorlatilag ugyanennyi fokot mutat a hőmérő késő este is. Tél elején.
Szóval csak jelzem, még itthon vagyunk, legyen nyár!


télen-nyáron :))