Évfordulók

Különös évfordulók, különös időpontban :)

Épp ma 1 éve indult útjára ez a blog, és talán magam sem hittem volna, h ilyen lendülettel írom majd. Persze ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy az ausztráliai tervek és folyamatok folyamatosan táplálták témával :), de akkor is példátlan, hogy a naplóírás bármilyen formájában ilyen kitartó legyek, pedig próbálkozások voltak már szép számmal. Az is nagy szerencse, hogy a projekt kudarca miatt nem kellett időközben búcsút intenem, szóval FM után szabadon "the show must go on", a blog megy tovább, ha nem is feltétlenül ezen a címen majd.
Ahogy már korábban írtam, a road2au-t valszeg bezárom, hisz az odavezető út pora lassan lehull a cipőnkről, és új utakat szeretnénk meghódítani far-far away... Aggodalomra nincs ok (már ha épp szomorúan nyugtáztátok volna mélységes sajnálatotokat...:) mert élő egyenesben folytatódik majd az ausztráliai élményeinkkel (gage után szabadon:)) az új blog az austory. Tádááám, ezzel az ünnepélyes leleplezésre sort is kerítettem :)
Ezen cím alatt folytatom majd mindazt, ami egy másik országban, egy másik kontinensem történik velünk. Bízom benne, hogy fordulatos és érdekes lesz, és nem redukálódik majd pusztán baba-mama topic-okra vagy nem gasztroblog jelmezébe bújik, ahogy egyszer Bogdanovits András írta egyes kint élők blogjairól, szerintem szellemesen :) Ez még a jövő zenéje, ha aktuálissá válik, tudni fogjátok.

Házassági évforduló is jutott a mai napra, gyorsabban idekanyarodott, mint eddig bármelyik. A fiatalabbak számára talán homályos múltról beszélünk, 1999 nyaráról :) Mindenesetre töretlen csoda az élet Vele azóta is, és attól méginkább, hogy Beni is beszállt ebbe a "játékba" :)

Tartós tejet már ne vegyél

A fenti mondatot gyakran lehetett hallani, ha viccesen valaki hogylétéről esett szó, és nem volt túl jó bőrben. Aztán most meg mi is valami ilyesmibe csöppentünk, szerencsére betegség nélkül persze :)

Vicces, hogy ha kinyitom a kamra ajtaját, és bepillantok, hát dugig van mindennel. Azt hiszem esélytelen, hogy két hét alatt (a haramdikat már nem itt töltjük) kiegyünk majd belőle mindent. Mosolyogtató az is -bár önmagában jelentéktelen dolog-, h bárhová nézek, vagy nyúlok a napi rutinok során (mosás, főzés, tisztálkodás, stb), szinte mindg az agyamba ugrik, h na, ez sem fogy már el a következő napokban. Nehéz volna vagy lett volna mindent úgy kiszámítani persze. Az előbb bontottam fel egy 4 tekercses kinyhai papírtörlő csomagot, ismét a "szokásos" gondolat, és kézenfogta azonnal egy mosoly is.
Persze ez nem jelenti azt, hogy töméntelen dolgot dobnánk majd a kukába, hisz mindezek jórésze tovább szolgálhat majd anyukámnál, vagy a tesómnál.

Valamikor a télen voltak olyan dilemmák, h vegyünk e újat valamiből, ha elromlik, vagy ha nincs, de jól jönne. Akkor az volt a konklúzió, h ne tegyük. Meg is értem mostmár, h miért adták ezt a tanácsot azok, akik a kijutás folyamatában tőlünk jelentősen előbb jártak.

Most ez a kérdés lassan már egy flakon öblítőnél is beugrik. Megvegyem még? Vicces helyzet, mit ne mondjak.

És ha már vicces szituk...
Minap jött egy vaterás vevő az egyik Samsonite bőröndöt vette meg. Volt két Samsonite-unk korábbról, de mivel jó pár éve vettük, felülről ütütték az 5kg-ot, és ez jelen helyzetben nem előnyös tulajdonságuk. Szóval inkább eladtuk, és az olcsó Tesco-sok árát szinte fedezik is :) Jön emberünk, mondja, h szeptember elején utaznak.
Hová?
Kanadába.
Gondolom nem nyaralni?
Nem, elhagyják az országot. Nézték AU-t is, de aztán inkább Kanada lett belőle.

 Korban hasonlók, mint mi. Hm. vicces és elgondolkodtató is egyben.
Így, ha nem is velünk, utazik a piros bőröndöm világot látni:)

Mire jó egy hét külföldön?

Nem a nyaralás során végezhető rekreációs és fakultatív programokról akarok szót ejteni, ne aggódjatok :)

Inkább kicsit arról az oldaláról ennek az elmúlt egy hétnek, amit csak ebben az élethelyzetben, kiutazásunk előtti jelen fázisban tudtam megélni.

Jó volt arra, hogy egy totálisan más kultúrát látva, tapsztalva beleéljem magam abba, hogy milyen is lesz majd az, ha nem a megszokott dolgok vesznek körül emberek, épületek, vislkedés és minden egyéb vonatkozásában. Az ezt segítő elfogadás-és toleranciaszintemet is tanítgathattam ennek megfelelően .

Jó volt arra, hogy angolul beszéljek napi szinten, amit baromi régen tettem. Ez aztán inkább elkeserített, mint örömöt okozott, mert erősen éreztem magamon azt, hogy az agyállományom ezen része nemigen aktív, bár nagyon bízom abban, hogy a majdani intenzív angol hatás(s)ok(k) révén rohamosan javulhat a helyzet.

Jó volt arra, hogy megtapasztaljam (és ezt remélem sikerül úgy megfognosm, h ne okozzak vele félreértést), hogy csak azért mert ugyanott vagyunk éppen, és magyarok vagyunk mi is meg a másik pár is, még nem muszáj barátkozást erőltetnünk, ha egyébként abszolút nem vagyunk egy hullámhosszon. Tudom, h ez nem azonos azzal a szituációval, amikor külföldön él valaki huzamos ideig, de tényleg már most éreztem, h ha van választás, akkor ne erőltessük, amit nem muszáj. Volt egy pár, akiktől a hideg futkosott  ahátamon, de mivel a magyar társaság nagyjából egy csapatba verődött - aminek nem mi voltunk a motorja-, így időnként fültanúja lehettem annak a viselkedésnek, amitől kiakadok. A tipikus mindent fikázó, minden szar hozzáállásnak. Tipikus pesszimista, síró, csak a negatívumokat szűrő és kisugárzó emberek, akiktől a hétköznapokban is inkább menekülnék, nemhogy ha pihenni megyek.

Jó volt arra, hogy együtt nyarljunk a tesómékkal, és a gyerekekkel, amelyik része igencsak jól sikerült a dolognak, bár a helyszín választását is ez mozgatta. Legyen hmokos lassan mélyülő tengerpart, és medence is, legyen tuti jó idő, és akkor a két csemete ellesz, mi meg szintén:)

Jó volt arra is, hogy a megszokott ízek mellé teret engedjünk másnak is, és szokjuk, hogy milyen az, amikor a zsömle sem olyan, mint otthon, nemhogy egy tipikus helyi étel. Bár szerencsénkre mi abszolút nem vagyunk a magyaros konyha rabjai, sőt! A csirke és a marha, ami az étkezések gerincét adta, abszolút barátunk:)

Ilyen gondolatok is be-beugrottak miközben kattogtak a fogaskerekek. Gyorstalpalónak most jó volt a külfölön levés tanfolyamsorozatból :)

flight test done

Ismét itthon, tegnap éjjel, azaz ma kora hajnalban landoltunk, hogy a maradék ijesztően rövid idő alatt felszámoljuk az itteni életünket  :) Huh, nem lesz könnyű, de izgalmas feladat.

Először nyaraltunk úgy, hogy a vége felé nem azon sajnálkoztunk, h a francba, mindjár otthon leszünk, és indulhat újra a mókuskerék...Megmondom őszintén, h igyekeztem kikapcsolni magamon az ausztráliás programokat, és tényleg kicsit tisztítani az agyamat, élvezni a napsütést, azt amit az adott pillanat adhat. Nagyjából sikerült is, nem voltam gép-és netközelben, nem olvastam blogokat (hiányoztatok azért), szóval carpe diem volt!

Egyiptom oda-vissza két szűk 4 órás etap jó volt arra is, hogy Beni repüléshez való viszonyát is megismerjük. Őszinte leszek, nem volt kés a vajban effektus. Odafelé 14h után indultunk, úh a kötelező ölbenülős beszíjazós idő után a délutáni alvásidőbe bele is ájult, viszont nem aludt csak egy órát. A fennmaradó időt mozgással kívánta tölteni, ami azért egy gépen nem olyan egyszerű....sétáltunk fel alá, ill mivel voltak üres helyek, ugráltak a keresztlányunkkal. Tulajdonképpen nem volt gáz, de tisztán látszik, h amikor nem fog aludni, akkorra extra lefoglalós dolgokat kell készítsek. Kisgyerekkel repülő tapasztalatok very welcome :))

Visszafelé sokkal nehezebb volt a helyzet, ugyanis 18.45 helyett majd' 2 órás késéssel indultunk. Ergo + 2 órás reptéri szaladgálás, remélve, h ez majd jótékonyan lefárasztja. Így is lett. Felszállás, sötét a gép, minden szuper, gyerek már majdnem alszik, amikor is minden fény kigyúl, csilingelő utaskísérő hang, h hamarosan vacsi, ami ez meg ez lesz stb. Gyerek felébredt, és úgy nettó egy órát sírva hisztizett a fáradtságtól, mire újra beleájult az ülésbe, és aludt végig. Az az egy óra azért kemény volt, mert a dackorszak első jeleit gyönyörűen rajzolja a monitorra, úgyhogy eddig sosem hallott cifra ordítások, és nyekegések kísérték a sírásnak imitált hisztit. Na, akkor nem voltunk vidám szülők, és titkon mefogadtam, h valami csodaszert teszek a vizébe majd, amikor AU felé indulunk, h kibírjuk valahogy...vagy mégsem? :)

Összességében nem lett volna gond, csak nehezen érti, h miért nem jöhet-mehet bármikor és bárhová a gépen, ez a legnagyobb baja.

Hazatérve 60 üzenet várt a vaterán, némelyik tényleg vicc kategória :) A mostani 2 kedvenvcem az volt, akik a gyönörű falszínünket látva a festék pontos nevét-kódját szerették volna. Még jó, h nem a falra licitáltak:) Vasárnap zárulnak a tétek, aztán indul a mandula...

Úgy tervezzük, h aug 10-éig jó volna itt mindent lezárni, és a maradék időt még a szüleimnél/tesóméknál töltenénk. Így bő 2 hét van hátra, ha ügyesek leszünk, ez nem kivitelezhetetlen.

Nagyon furcsa most ebben a kicsit párás, napsütést nélkülöző nyárnak mondott valamiben lámpafénynél írni az elmúlt napokról. A szikrázó napsütés valahogy jobban cirógatta a lelkemet.

Íme egy kis ízelítő belőle:

Hatalmas teraszunk volt, gyönyörű kilátással

Beni is élvezte többnyire a tengert, és a partot is, néha beárnyékolta azonban az örömöt Oscar, a teve, akit gazdája rendszerint a közelünkben parkoltatott le, mint látványosság. Akkor menekülnünk kellett a medencékhez...:)

a keresztlányunk

A tesóm

a sógorom

apával

anyával

helyfoglalás - vagy mégsem?

Ezt még mai második postként gyorsban leírom.
Okulásul azoknak, akik repjegy vásárlás előtt állnak. Mi ugye ott zártuk a dolgot, h az IOM visszaigazolt mindent, jegyet, járatokat, helyfoglalást, stb, úh a repjegy témát pihentettük.

Laca a minap a Quantas weboldalán csekkolt valami infot, amikor kíváncsiságból leellenőrizte a helyfoglalásunkat is. Hamar kiderült, h nincs foglalt helyünk, mert az fizetős szolgáltatás, és mi ezért nem fizettünk vala. ja, biza, hisz nem kérte senki az árát.

Quantas call center felhívás, hogy mi legyen. Szerencsére tudtak foglalni direktben, és minő szerencse, h azonnal be is tudták terhelni vele a bankszámlánkat, így már tényleg ok lett a dolog. :)
20AUD / fő/járat a költsége, vagyis nekünk 120 volt összesen. London-Szingapúr 60, és Szingapúr-Adelaide is 60 dolcsi.
Mostmár ezt is tudjuk.

Nagy levegő...éééés....relax - mantra

Nincs mit cifrázni ezen, tovaszállt az eddigi nyugalom.
Kész idegbaj állt belém, zizi lettem, kaotikusnak érzem a helyzetet, és zavar, h nem látom át teljesen. Biztos az idő rohamos fogyása okozza, de nehéz strukturáltnak és kiegyensúlyozottnak maradni.Gondolom (remélem) ez ebben a fázisban normális állapot :)

A legfőbb projektem még a nyarlás előtt, h az összes lényeges, és mindenképp eladásra szánt holmit feltegyek a vaterára, h addig pöröghessenek a licitek, amíg nem leszünk itthon, és utána kezdjék is majd elhordani a vevők.
Itthon már szállóigévé vált a "Basszus, ezzel mi legyen?" kérdésre adott válasz: "Vatera 1Ft". :)
Tényleg 1Ft-ért rakok fel mindent, és így talán lesz ami "áron alul" megy el (persze mihez képest, ugye?), de cserébe tuti nem marad a nyakunkon, újabb feladatot indukálva, h utolsó pillanatban tegyük valahová.
(By the way, ha érdekel valakit az aukciós lista, Sanita76 felhsználónév alatt megtaláltok, és lehet hirdetni ismerősöknek, h itt a magyar virtuális garage sale:)

Ez a projekt kiszívja a véremet, szólok előre sorstársaimnak, akik hasonló fába vágják majd a fejszéjüket, h full-time job-ról van szó.
Először is lefotózni mindent. Nem csak úgy nagyjából, hanem körbe, alaposan, nehogy a vevő utólag jajgasson nekem, bár hol leszek én már akkor? :)) Neveltetésem mégsem engedi a sunyizást, úh a fotókon túl  alapos leírásokat is igyekszem tenni az aukciókhoz. Ez aztán szintén jó kis molyolós meló. Aztán - és ez a "kedvencem"- jönnek a kérdések...mert igen, fotók, és részletes leírás ellenére is lesznek kérdések. ÖZÖNÉVEL. És ha ezt ezzel veszem mennyi volna? Az ott a képen a sarokban az az izé nem eladó? Jajj, bocs mégsem akarom, törölnéd? Ha ebből a szögből nézem másnak tűnik, tényleg más? És hasonlók... néha mosolygok rajtuk, de reggel félek ránézni a telefonomra, h hány email vár este óta. Hihihi
Ja, a kedvencem az a szekrény, ami sztem egy tök béna, zakkant darab, már ki akartam dobni, csak gondoltam 1ft-ért majdcsak elviszik, és nem kell a szállításával bajlódnom, no jobban kell az, mint az újak...ki érti ezt?

Mindemellett ahogy fogynak a bútorok, és jönnek le a padlásról a cuccok, h fotózhassam, válogathassam, úgy jött belénk vissza reflexszerűen a 2 évvel ezelőtti nyári feeling, amikor még javában felújítottunk, én nagy pocakkal döcögtem a lomok között, és csak azt láttam magam előtt, h sosem lesz kész (aztán majd rend) és bizony ebbe az állapotba hozzuk haza Csöppentyűt. Aztán javult a helyzet, de nem lett teljesen kész:)
Szóval most ebbe sodródunk megint, amikor dobozokat, ruhás zsákokat lehet kerülgetni, és a gyerek olyan szívesen pakolja ki őket, h számára ez maga a csodavilág:)

Ebből a pre-káoszból repülünk holnap az ősi kultúrába, ahol nappal 40 éjjel 30 fok lesz sztenderd módon, és a Vörös tenger is 28 fokos. Együtt megyünk a tesómékkal, 4 felnőtt 2 gyerek leosztásban, így talán kettesben levésre is lesz mód vica-versa, és kicsit rá tudunk pihenni az azt követő nemistudommire. Fájni fog az a pár hét mindenhogyan, azt már most érzem :))

Cats on board

Az utazás kapcsán az itthon maradóknak fájóbb a dolog, ez az elméletem. Néha rámtör valami szomorúsággal vegyes bizonytalanság, de többnyire felülírja a várakozás okozta izgalom.

Az itthon maradók az a család, barátok, ismerősök, és a mi esetünkben - sokak számára talán említésre sem méltó -, két cicus.
Írtam már róluk, a hozzájuk fűződő érzéseimről, rajongva szeretem a macskákatm, a sajátokat, meg még sokszorosan. Azt is leírtam, h miért maradnak, itt tartott a történetük legutóbb.

Most úgy tűnik, h rendeződik  a soruk, legalábbis nagyon remélem.

Bodza, a cirmos házikedvenc a múlt hétvégén anyukámékhoz költözött falura. A fővárosi csavargó, a félig kutya-félig ember macskám olyan végtelen nyugalommal, egy hang nélkül utazott az autóban, mint aki nap, mint nap ezt teszi. Amikor megérkeztünk, és kinyitottuk a hordozó ajtaját, komótosan kisétált belőle, elfoglalt egy széket a kerti szetten, és aludt, meg evett. Azóta is boldogan él, már egyszer be is sétált a nyitott ablakon, h apukám hasán dagasztva múlassa az időt. Megnyugodtam hogylétét illetően :)

Janka, a nemes nemzetes orosz kékvér más tészta volt, ő lakásban élt eddig, neki azért más élete van, mint egy házi cicának. Vele gondban voltam hónapok óta gyötört a tudat. Mindig is fájni fog, h marad, de most picit megnyugodtam a jövőjét illetően.
Az történt, h a tenyésztőt - akitől hoztuk Jankát - bevontam a gazdikeresésbe. Feltette a weboldalára, és  már másnap jelentkezett egy érdeklődő. Egy miskolci család, ahol apa allergiás, de a szibériai lévén hippoallergén, régóta szerettek volna egy ilyen cicát. Pár emailváltás-telefonos egyeztetés után, ma hajnalban vonatra ült a család, h eljöjjenek hozzánk, és lássák a cicát, valamint meggyőződjenek arról, h tényleg nem lesznek allergiás tünetei apának. Szerencsére nem lettek. A család iró helyes volt, apa-anya és egy 7 éves kisfiú. Fotózták, kérdeztek róla 100 féle dolgot, szóval látszott, h nem csak egy macskát akarnak, hanem Jancsuszt. :)

Ha minden ok, aug elején költözik hozzájuk. Az nagyon szar lesz, de túlélem, muszáj.