to buy or not to buy

Azt kell mondjam sok szempontból kicsit skizofrén állapotba kerül az, aki hasonló fába vágja a fejszéjét, mint mi. Ezt főként azoknak mondom, akik most ízlelgetik a gondolatot, mert tényleg sajátos érzés. Legalábbis szerintem.
Miért is gondolom ezt?
Egyrészt kétféle fronton kell megfelelni folyamatosan, ez önmagában is megosztja az energiákat, vagyis meg kell dupláznunk azokat:
- van egyrészt egy aktuális honi életed, munkával, vagy anélkül, családdal vagy anélkül, pénzzel, vagy anélkül, és még sorolhatnám. Az ezekkel kapcsolatos dolgokat ugyanúgy kell menedzselned, mintha közben nem volna az a másik vonal ( legalábbis mindaddig, amíg nincs mondjuk vízum ragasztva az útleveledbe. Onnan már elszakadhatsz szép lassan az egyik énedtől:).
- a másik meg ugye mindazon dolgok intézése, ami addig a bizonyos vízumberagasztásig szükséges és tart. Namármost ez roppantul hosszú folyamat bír lenni, ezt talán általánosítva is állíthatom, és talán nem tévedek nagyot. Mitől skizo mindez?
Mondok egy példát. Itt vagyunk ugye mi. Tartunk a folyamat egy pontján (isten ments', h közelebbről jellemezzem, nehogy elszóljak valamit, de a cél minden ponton erősen és tudatosan előttünk lebeg, enélkül nem is menne, ezt szintén tapasztalatból állíthatom.).
Nekünk pl. tartós fogyasztási cikk (nem tartós tej:)) vásárlása már többnyire egyezkedés tárgya, és hosszas vívódásé, h vegyük, vagy ne, kell e annyira, h "befektessünk" abba, vagy ne. Vajon meddig leszünk még? Érdemes költeni rá, kell az annyira? Jó kis cost cuting projekt lehetne AU ebből a szempontból...(lehetne, de mivel au dollárban mérik a költségeket, így az egy egyre drágább mulatság).
Nekünk most még fokozottabban igaz a kettősség, hisz Laca állást keres épp itthon is és ugye kinti site-okon is folyamatposan. Ezért van angol CV-nk AU-ba és van ami itthonra szóló angol, abban talán nem olyan lényeges az ausztrál computer society tagság, bár talán ártani nem tud....
Aztán van ingatlanod, amivel majd kellene kezdeni valamit. Mi el akarjuk adni. Jó, de mikor kezdjük el árulni, mikor van az a pont? Mi van, ha megveszik hamar (vagy ébredjek már fel?), és mi van, ha arra várunk majd vízummal az útlevelünkben?
Így tud egy egszerű kenyérpirító is megbeszélés tárgyává válni. Nem az ára miatt, hanem a következő lépések bizonytalan timing-ja miatt. Nem mondom néha jó volna picit biztosabban tudni, h vajon mikor jutunk ki. Vélhetően ez akkor lesz biztos, ha kintről írunk:)

Mindeközben két blogger is visszaszámol erősen, alig pár hét múlva indulnak, szinte azonos időpontokban. NSW és QLD várja őket. Nem mondom, összeugrik néha a gyomrom, ha a számlálójukra pillantok. Nekik viszont már "csak" a csomagolás a legfőbb gondjuk. Vajon kinek jobb, könnyebb? erre nincs jó válasz. Velük most virtuálisan utazunk majd, és várjuk a kinti beszámolóikat. Így van ez rendjén.
Aztán közben -ha szükséges lesz-, megvitatjuk, h vegyünk e új robotgépet, ha elromlik a régi:))