accidental or not?

A héten furcsa feladványt kaptunk a sorstól, tessék, ki-ki fejtse meg saját belátása szerint.
Mi is igyekeztünk levonni a saját konzekvenciáinkat.

Kezdem azzal, hogy egy kicsit hiszek a sorsszerűségben. Hiszem, h ok nélkül nem történnek dolgok, bármennyire is gondoljuk, h kezünkben a gyeplő.
2012-ben az első munkanap általában hétfőn volt a nagyérdeműnek, mert elég szerencsétlenül január 1-je vasárnapra esett. Laca azonban szerencsére még annyi szabit hagyott év végére, hogy hétfőn és kedden is itthon maradt. Örültünk egymásnak, szeretem azokat a hétköznapokat, amikor hármasban lehetünk.
Szerdán aztán elindult az év számára is.
Mindeközben én már kedden is majdnem egész nap úgy éreztem magam, mint aki minimum vizsgára készül, de legalábbis valami belső feszkó dolgozott bennem. Gondoltam a hosszú karácsonyi szünet után nem esik jól újra visszazuhanni a szó szerint szürke hétköznapokba. Aztán szerdán délelőtt már csak azt éreztem, h megöl az ideg, ugrált a gyomrom, nem tudtam mi bajom van. 11 körül fel is hívtam a szüleimet, h kizárjam, náluk nincs baj.
Nem volt:)

Aztán kisvártatva csörög a telefonom, Laca hívott, h mostantól a státusza unemployed.
Első hallásra szíven ütött a dolog, aztán "megkönnyebbültem", h végre tudom mi bajom volt...

Szar nap volt, kihúzták a lábunk alól a talajt, legalábbis így éreztem.
Aztán este hazajött Laca, a dobozával, amiben a cucca volt, pont mint a filmekben,  és megnyugtatott.
Egyrészt ő nagyon megkönnyebbült. 12 és fél évet húzott le a cégnél, aminek jó részét szerette, sokat tanult és fejlődött, de az utóbbi kb 2 év elég kínszenvedés volt már neki. Nyilván az idők során "szerzett jogai" jók voltak arra, h rugalmasan kezelhesse a munkaidejét (de nem a munkája mennyiségét), ill tudva, h ha minden jól megy pár hónap múlva úgyis végetér a dolog, maradt. Maradt úgy is, h semmi kihívást nem adott a nap munka, rutinszerűvé zsugorodott. A külföldi, és ott is élő főnöke nagyritkán volt hajlandó kommunikálni vele, a teljeseítménynél sokkal fontosabb mérőszám volt a s**gnyalás mértéke és még sorolhatnám. Az utóbbi hónapokban nem tudott aludni, gondoltuk, h AU miatt bizonyára. Mostanra kiderült, h nem.

Alig telt el pár nap azóta, és megnyugodott. Nem szorong, nem eszi az ideg a gyomrát. Ha nem is fekszik este 10-kor:), de emberi időben, és tud aludni:)) Az egészsége miatt már megérte.

Most annyival bővült a program, h worst case-ként a hazai álláspiacra is kitekint, ne legyen rá szükség, de ha maradnunk kell valami miatt, akkor a tartalékok nem végtelenek (sajnos:(), előbb-utóbb kell majd munkát találnia. Persze pár hónap szünet nem árt, elkerülendő a burn-out szindrómát. Én is érzem, h jót tett nekem, h nem dolgozom, még akkor is, ha a gyermekünk miatt maradtam itthon.

Ez történt a héten:)

Nem mondom, h nem ötlött fel, h na itt az alkalom, szabadok vagyunk, mint a madár, menjünk ki, nézzünk szét AU-ban, de tekintve, h még van azért bizonytalanság a vízum körül, és az AUD árfolyama a csillagokban, vagy azon is túl, talán felelőtlenség volna eltapsolni sok-sok milliót egy útra, még akkor is, ha úgy volna esély egy szponzort találni. Ha kevesebb volna a bizonytalansági tényező, talán akkor. Álmodozásnak ez is jó.

Szóval most lehet gőzerővel AU-ra gyúrni, és jelen körülményekhez igazítani az életünket, és a terveinket, amik nem változtak, sőt!
Mindeközben életem párja szerel, javít, és ráér:) szuperjó nekünk!:))