Interim status

Nem sokban különböznek a napjaink azoktól, amikor a szakmaelismertetésre, vagy az állami szponzoráció elbírálásra vártuk.
Vagyis várjunk csak..., ez mégsem ugyanaz!
Ami közös, a már sokszor, és sokféle textusban használt v á r a k o z á s. Nem könnyű továbbra sem, pedig az eddigieknél ez mindig kézen fogva járt némi időnyomással is. Most nem, mégis, a belső nyomás talán most kezd el leginkább erősödni bennünk.
Kicsit többet fáj a gyomrunk, kicsit (na nem, nagggyyyon) máshogy telnek az éjszakák. Én konkrétan a világ összes baromságát bele tudom sűríteni egy álomba nap, mint nap...
A hétköznap reggelek első pillanatait továbbra is az emailek/státuszok ellenőrzése bitorolja, várjuk (mostmár egyre jobban), hogy kapjunk case officert. Tudom, hogy az elmúlt 3 hét jó nagy muhahaha azokéhoz képest, akik hónapokig vártak a vízumra, és massive respect nekik, de mindig a jelenben megélt, és a saját bőrünkön tapasztalt aktualitás nyeri a legnagyobb teret, és bizonyára utólag majd pár (akár jelentéktelen) pillanatnak fog tűnni ez a várakozás. Most még kicsit több annál.
Ugyanakkor tervezgetünk, sokat beszélgetünk arról, h mi lesz ha...

Ebben sokat segítenek az újabb könyvek is, amit újfent az Amazonon találtam, és rendeltem. Az egyik már meg is érkezett, és majdnem el is olvastuk. Nagyon jó könyv, igazán jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki AU felé tart.
Tele van praktikus tudnivalókkal, a szokásaikról. A kultúra alatt nem a művészeteket értve, hanem a mindennapjaikat, h mitől aussie egy aussie. Hogyan viselkednek, mit miért csinálnak, hogyan tudunk a legkönnyebben beilleszkdni, stb. Egyik szerzője ausztrál, ma is Perth-ben él, a másik angol származású, és ugyanaz, mint aki a Living and working in Au-t írta.

A másik könyv meg ahogy a borítóján is látható, igaz történeteket ír le arról, hogy ki hogyan jutott AU-ba, és miért. Ez is nagyon érdekel, sok-sok blogban is azt a részt kedveltem a legjobban, amikor arról olvashattam, h ki miért, és hogyan jutott a gondolatig, aztán a valóságban is egészen AU-ig. 

Az olvasáson túl javában áruljuk az ingatlant, pár kedves és lelkes, valamint idegesítő és alulmotivált, de annál okoskodóbb ingatlanoson vagyunk túl. Ki-ki megkapta a maga szerződését vagy köszönjük, viszlát-ját.
Voltak már érdeklődők is, néhányan megnézték. Volt, akinek nagyon tetszett, azt mondta, h már másnap jönne ide lakni. Nekik picit drága az árunk. Van még egy komolyabb érdeklődő, ők arra várnak, h az ő vevőjük is igent mondjon a mostani ingatlanjukra a továbblépéshez. És volt olyan, akibe annyi intelligencia sem szorult, hogy az elvárásaival mégsem találkozó paramétereket úgy csomagolja, h azzal ne taposson a lelkembe. Azt, h az előszobánk nem azonos méretú a nappalinkkal, úgy véleményezte, h "úristen, megfulladok itt. Nekem akkora előszoba kell, mint ez a nappali..." szuper, akkor tessék keresgélni még.