Történt ugyanis, hogy tegnap kint kapirgáltunk a kertben Benivel, amikor jött a postás néni, és egy vaskos borítékot adott át. Hamar láttam a bélyegen / bélyegzőn és matricákon, h bizony Ausztráliából érkezett a levél.
Lássuk be, önmagában nem olyan hatalmas dolog ez, de kimondhatatlanul jó érzés volt látni, h gondolt ránk:) Tudom, h nem egyedi eset, ha jól emlékszem mások blogjában is olvastam hasonlóról, de persze itt a nagy izgalmak közepette erre egyáltalán nem számítottunk. KÖSZÖNJÜK ZOLI ezúton is!
Hab a tortán mindezek mellé, hogy ugye kedden kaptuk meg a vízumot (éppen 1 hete...:oD), és amikor Zoli hívott, Sydney-ben már este volt. Ebből kiindulva mondjuk másnap fel is adta a kis csomagját, és bizony hétfőn már a kezünkben landolt. Hihhhetelen, h az ideút ilyen rövid, de az oda mindig sokszorosa.
Maradok még az ügynök topicnál, csak más megvilágításba helyezve.
Írtam a Jump Down Under könyvről már korábban itt. Megérkezett az is, és állítom, h kivándorolni szándékozók számára -szerény megítélésem szerint - alapmű.
6 igaz történetet dolgoz fel a könyv, riport jelleggel, de igazából nagyon érdekes és olvasmányos, mert néhány kérdés van csak, és hosszas, részletes válaszok. Ugyan angolok történeteit dolgozza fel a könyv, de miután megismertem a történeteiket, biztosan állíthatom, h
- ők is csak emberek
- nekik sincs előre kitekert piros szőnyeg Londonból AU városaiba
- az ő kivándorlási procedúrájuk sem rövidebb, és nem egyenesebb, mint nálunk
viszont
- náluk létezik ún working holiday visa, amit előszeretettel használnak ki arra, h bejárják AU-t és közben pénzt is keressenek
- valahogy majd' mindegyikük úgy tévedt először AU-ba, h világkörüli úton voltak. Igaz, h többnyire backpackers-ként, de akkor is szar lehet(ett)...Na, ez (is) az, ami nálunk kicsit más.
- több esetben fordul elő a de facto visa, mert Londonban talán több Ausztrál és, mint nálunk:), és ha egymásba gabaolyik egy ausztrál és egy brit szív, akkor valahogy előbb-utóbb UK-t lecserélik AU-ra:))
Van a sztorik között gyerekes, és gyerektelen pár, de facto, szakmai alapú bevándorló és szponzorált is, úh elég színes történetek. Mindenki mesél arról, h miért Au, hogyan jött az ötlet. A vízum folymatáról, arról az időről, ami a vízum megkapása és az elutazás között zajlott, h hogyan élték meg. Mik voltak a nehézségek, stb. Mit javasolnak másoknak...Aztán mindenkivel úgy zárul a történet, hogy a kint eltöltött időről is mesélnek, mert 1 év eltelik közben, így valós tapasztalatokkal is bírnak a kinti élet kapcsán.
Egyöntetű véleményük az, hogy maga a kivándorlás bonyolultabb és stresszesebb volt, mint várták. A "rollercoaster" szó nem kevésszer szerepel, ha az érzelmi oldaról esik szó. Azt tartották a legnehezebbnek, érzelmileg "elrendezni" az elszakadást, értve ebbe az utolsó még otthon töltött napokat és az elutazás napját.
DE
az is teljesen egyöntetű véleményük, h életük legjobb döntése volt! (jó tudni:)).
Szóval kemény folyamat, mint tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, és ez lent is folytatódik egy darabig, de aztán mind nagyon szerettek ott élni. (Pert, Melbourne és Sydney-be mentek a szereplők).
Na, de hogy mi köze mindehhez az ügynöknek?
Az egyik sztoriban emberünk majdnem 3 év alatt jutott vízumhoz, mert olyan szerencsétlen ügynököket foglalkoztató céget bízott meg, akik csak szívatták, de sosem jutottak előre. Pedig ahogy tudott, utánuk nézett, mielőtt szerződtek volna...Valami papír mindig elmaradt, vagy kirúgták az ügynöküket, és nem kaptak másikat, csak mikor reklamáltak, stb stb stb.
Szóval tényleg sok múlik a jó ügynökön. Lehet, h minden.
Ez nem a reklám helye, de a mienk érti a dolgát, az nem kétséges. Biztosan nagyon rossz érzés, ha valakit "elhajt", de cserébe nem hitegeti, és nem nyúlja le dollárezrekkel. Rengeteg hasonlóról hallottunk már sajnos. Az, hogy az árban benne van a szakértelmén túl az, hogy fordít mindent, és AU szabvány szerint hitelesít, és minden cucc egy kézben forog, nos ez jó esetben szintén priceless.
És még térképet is küld :))
exceed the expectations
Abszolút így van; ha valaki ügynök mellett dönt, a process hossza és kimenetele is erősen függ attól, hogy mennyire sikerült jól választania.
VálaszTörlésMi is Bertók Zoli mellett döntöttünk annak idején (nem mellesleg egyébként árban is messze ő a legolcsóbb, pláne a fordításokkal és hitelesítésekkel együtt), és ő úgy adta be végül az anyagunkat, hogy kb. 11 hónap elteltével, amikor végre case officerhez kerültünk, az már semmit nem kérdezett, semmibe nem kötött bele, semmilyen hiánypótlást nem kért, hanem simán megadta a vízumot :)
A várakozási idő húzós volt (bár anyukám most lehet, hogy csuklani kezd, mivel jópáran vannak, akik ugyanerre a vízumra már 2-3-4 éve várnak... :( és Zoli sem egy szószátyár típus :D (legalábbis írásban). A lényeg az, hogy nálunk is minden flottul ment :)
És utána mi is kaptunk tőle postán meglepi-térképet :)